.jpg?ph=8b00ed66c6)
Hinta-palinta
Az emberi elme csodákra képes. Ezzel már szembesültem néhányszor, most egy újabb példa következik arra, ami bennünk zajlik, ami ha éppen akkor nem is tudatosul, valahogyan, valamilyen formában egyszer csak mégis.
Az álmok nagyon jók erre. Nem mondom azt, hogy furcsát álmodtam, inkább csak tanulságosat. És ugye "az álmok nem hazudnak"! Nos, ebben a szellemben vágjunk neki a dolgoknak. Egyébként olyan volt, mintha átéltem volna egy hosszabb időszakot...
A várakozás a másikra mindig örömmel tölti el az ember szívét. Egészen addig, amíg el nem jön az a pillanat, amikor már ott kellene lennie. A pillanat pedig eljön és az örömöt valami egészen más váltja fel: előbb türelmetlen várakozás, aztán néhány újabb perc elteltével a keserű csalódás érzése. Becsapott? Nem jön mégsem? Ilyenkor a legrosszabb dolgok futnak át az agyunkon. És persze a leggonoszabb dolog az az egészben, hogy magunkban keressük a hibát. Mit csináltam rosszul? Mit kellett volna tennem? Biztosan kövér vagyok, biztosan csúnya vagyok, biztosan erőszakosabb voltam, biztosan nem kellek már neki....satöbbi. Ha arról van szó, hogy mi nő, hogyan írjuk le magunkat röpke kettő másodperc alatt, akkor meg kell állapítanom, hogy ez nekünk nagyon megy. Mintha az élet iskolájában csak ezt tanították volna velünk...Miután már lelkileg a pinceszint alatt vagyunk kettővel, mindössze tíz perc késéssel megérkezik, akit vártunk...Semmi magyarázat, vagy bocsi, mintha ez így lenne a legtermészetesebb. És mi boldogok vagyunk, mert megkaptuk, amit akartunk: mégsem vagyunk olyanok, amilyennek ezelőtt tíz perccel leírtuk magunkat, mégis kellünk. Az együtt töltött idő persze rövid. Mindenkinek dolga van, szalad, rohan...De a boldogság megvan... Hogy meddig és minőségileg milyen, azt most inkább nem taglalnám.
Aztán eltelik két nap, majd a harmadik is. Se telefon, se egy drótpostás levél, de még csak egy aprócska sms sem. És nem kell neki már tíz perc sem, hogy megint a lelki posvány legmélyére kerüljünk, ezer kétellyel a fejünkben a szívünkben. Váratlan időpontban telefon, randevú megbeszélése... és megint el van felejtve minden bú-bánat, szenvedés, kétkedés, satöbbi...Hogy aztán elölről kezdődhessen az egész. Az érzelmi hinta-palinta, ami néha az egekbe repít, máskor a mélységen túli mélységbe taszít.
Tudod, hogy ez árt a legjobban a szervezetednek és az elmédnek, a jó kedélyednek, a vidámságodnak??? A találkozások napján és talán még utána két napig te vagy a legszebb nő a Földön, szárnyalsz, nincs akadály előtted, röpülsz, mint a Kékmadár. Aztán két nap elteltével már te vagy a szárnyaszegett, kicsiny szürke veréb, akinek annyi ereje sincs, hogy egyit fotelből a másikba vánszorogjon. Csak ülsz magadba roskadva, várva újra a telefont, ami megint hozhat egy kis boldogságot az életedbe.
Erre vágysz? Erre lennél hivatott? Ez elég neked? Hiányzik neked ez az érzelmi hullámvasút? Néha azt mondjuk rá, hogy igen, de ha jobban belegondolunk, akkor nem. Dehogyis! Ez vezet olyan féldepresszív vagy depresszív állapotokhoz, amelynek aztán már fizikai megnyilvánulásai is vannak, azaz beteg leszel. Csak olyan nehéz nemet mondani...Meg különben is!!!
Hogyan lehet ebből kimászni? Először is kell hozzá egy jó hosszú létra, mert bizony ez a "lelkigödör" elég mély. Szépen lassan el kell indulni a létrán felfelé. Minden egyes lépcsőfokhoz szükséged van valamire, ami megerősít. Legelőször is arra, hogy fogadd el önmagad, állj be a tükörbe, és áll szóba saját magaddal. Aztán arra, hogy becsüld önmagad, értékeld azt, aki vagy. Mert akár hiszed, akár nem, vagy valaki! Aztán fogalmazd meg mit akarsz,... mit szeretnél. Egy lépcsőfoknak persze az is jó, ha már azt tudod, mit nem akarsz. Kezdetnek nem rossz, de azért juss el oda, hogy megfogalmazod mit is szeretnél. S ha már ezt tudod, akkor talán könnyebben ki tudod mondani a "nem" szót arra, ami nem jó neked. Légy egy kicsit önző! Egy életed van. Persze, a te dolgod, hogyan szúrod el..., ha ezt akarod.
Tudom, már sokszor leírtam, de talán nem elégszer: a boldogságot ne a külső dolgoktól várd, a boldogság benned van, ott kell keresni. Néha nem is egy adott személyhez kötődik...
Az álom másik része...többször visszatér, ilyenkor tudom, hogy valamin alaposan el kell gondolkodnom vagy döntést kell hoznom. Azon a nagy sziklán ülök, ahonnan lelátok szinte az egész világra... De egyedül vagyok, magamban, magammal... Nem cikkáznak gondolatok a fejemben, csak vagyok, létezem...és örülök, hogy ez így van.