Ima

2014.04.10 22:23

Ez a rövid szó annyi mindent jelent, annyi tartalmat hordoz magában, annyi érzést, derűt, mosolyt, fájdalmat, kínt, örömöt, szenvedést. Az ima, fohász, ami vagy elhagyja az ajkad, vagy kimondod hangosan, vagy csupán csendben, magadba fordulva, befelé mormolod azt. Az ima tulajdonképpen egy vallásos fogalom, beszélgetés Istennel, a Feljebbvalóval, az Univerzummal, a Mindenséggel... Mindegy, hogyan nevezed, a lényeg maga a kérés. Sokféle lehet: embertől, élethelyzettől, alkalomtól függ. Sokan, sok mindenért, sok mindenkiért mondanak imát, fohászkodnak a Fentiekhez. Ha spirituálisan akarom kissé megfogalmazni – nem belemenve az ezoterikus megfogalmazásokba – akkor az ima nem más, mint a transzcendenssel való kommunikálás. (Nem szeretem ezt így! Túlmisztifikált és nem mond semmit.) Hagyjuk is, mert nem erről akarok beszélni, csak kellett valami, hogy bevezessem az imát...

Kimondva, kimondatlanul kérünk valamit, könyörgünk valamiért, valakiért. Valakiért! Az itt a fő vonulat. Szerinted ki az, aki többször rebeg el egy imát? A nő vagy a férfi? Nos, a férfiak nem azok az imádkozós típusok, pedig néha rájuk férne, hogy egy csendes templom, meghitt sarkában, saját magukat is meglepő csendben, mobiltelefon, laptop és kocsikulcs nélkül, sajt magukkal magukban maradva, olykor elmondjanak egy rövidke fohászt, hálás szavakat az életükért, mindazért, ami körülveszi őket, s azért a nőért, akinek az imája életben tatja őket. Talán nem így, szó szerint, de ebben azért valahol benne van a mély igazság.

Bizonyára emlékeztek a szállóigévé lett mondatra, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő. Most nem az a lényeg, hogy kitől származik, hanem az, hogy ez mennyire igaz. Nézz körbe magad körül. A sikeres férfiak nem egyedülállók, nem magányosak, még csak nem is szimplán „barátnőjük” van, hanem társuk. És ez óriási különbség!

Hogy, hogy jön ide az ima?! Jogos kérdés. Úgy, hogy minden férfiért, akár sikeres, akár nem, van egy nő, aki nap mint nap elrebeg egy imát. Kicsit, rövidet, kedveset, de mégis mondd valamit, amivel őrzi azt a férfit, annak a férfinak az életét. „A nők imádsága kitartóbb pajzs, mint az acélból vert páncél a férfiak mellén” - ezt Müller Péter állítja a női imádság hatásáról a „Férfiélet női sors” című könyvében. Ajánlom figyelmedbe, ha férfi vagy, ha nő, sokat tanulhatsz magadról, a másik nemről. Krúdy Gyulától idézve Müller még azt is kijelenti, hogy nem szeretne annak a férfinak a bőrében lenni, akiért nem imádkozik senki... Érted imádkozik valaki?!

A férfiak szellemi nagyságát a nőkhöz való viszonyuk határozza meg – bölcs mondat. Ám erre gondolva, olykor mégis görcsbe rándul a gyomrom, felakad a szemem... Az amire a szerző utal, az néha sajnos inkább iszony, mint viszony. Látom, amint a férfi lenézően, bábuként bánik  nővel, és néha szemem fáj bele, máskor hallom, ahogyan ordít vele, vagy társaságban szégyeníti meg, s a fülem hasogat a fájdalomtól. A félelemből fakadna mindez? Mert Müller szerint, a férfi fél nő nélkül, társ nélkül, szerető nélkül, a férfiak bizony félnek. Kell nekik az az ima a mindennapokhoz, de az imánál is sokkal fontosabb, hogy legyen, aki elrebegi azt nap mint nap, egymás után... Ha ugyanis ez így van, akkor ez a világ nagyon nagy bajban van, akkor nagyon kevés férfi él félelem nélkül, mert nagyon kevés férfiért mondanak el nap mint nap egy imát, fohászt, kérést, s Isten, vagy a Felsőbbrendű, vagy akárhogyan nevezed is, igen kevés férfinak ad egy újabb szenvedésmentes napot. És nem értik, nem látják, nem érzik... Talán majd egyszer, de általában mindig éppen azzal az egy pillanattal később, amikor még lehetne...

Krúdy Gyula azt mondja: A nők imáját meghallgatja az Isten... talán mert közelebb vannak hozzá. Szerinte a nők sosem lehetnek olyan hazugok és romlottak, hogy éjjel egyedül, gondolatban vagy halkan sóhajtva az Istennek hazudnának, ha valakiért imádkoznak.

Egyedül, éjjel az ágyban, elalvás előtt valóban nem az átok jár a fejünkben. A következő nap, s azt követő, s azok, akik velünk, mellettünk, általunk élnek és szeretnek, és szeretve vannak. Jó ezen egy kicsit elgondolkodni, figyelni arra a belső hangra, s nem aludni úgy el, hogy haraggal fordultunk el a másiktól, nem mondva ki egyetlen hála szót vagy aprócska félmondatot a másikért, amiért ott van, velünk, nekünk...

Pedig érdemes!