.jpg?ph=8b00ed66c6)
Karácsonyi történet
Fényesen ragyogtak a csillagok a hideg téli éjszakai égen. A horizonton néha átsuhant valami fényesség, egy csóva. Lili mosolyogva bámulta az égi jelenséget. A Mikulás robog rénszarvas húzta szánján, számtalanszor átszeli az égboltot, hogy aztán pillanatokra leszálljon, a letegyen néhány ajándékot, kortyoljon egyet a kikészített tejből, beleharapjon az illatos, gyömbéres kekszekbe… Ez már legenda! Látta már néhányszor, részese volt a csodának. Északi-sark… olyan távolinak tűnik az egész, pedig két éve még ő is ott szorgoskodott. Azt nem tudta, hogyan került oda, csak azokra az évekre emlékezett, amelyeket ott töltött. Manók vették körül, kedves kis vidám lények, akikkel öröm volt az élet minden perce. Lili elmosolyodott. Biztosan most is lázasan folyik a munka… ő pedig itt van, egy faluszéli kis házban, valahol Európa közepén. Egyedül.
Pontosan emlékezett arra a napra, amikor a manók vezetője közölte vele, hogy el kell mennie, mert kinőtt a mesék világából, s vissza kell térnie oda, ahová való. Akkor nem értette, hiszen úgy gondolta ott a helye, a színes kis házakban élő manók között, ahol mindig vidám az élet, ahol a munka is szórakozás, ahol az emberek szeretik egymást, kedvesek, bátrak és őszinték. Persze, az eszével tudta, hogy nem lehet mindig így, ám mégis mérhetetlen szomorúság költözött a szívébe, amikor beszállt a Mikulás csodaszánjába, hogy vele tartson a Valóságba. Csak azt dönthette el, hol akar élni, arról nem dönthetett, hogy menjen vagy maradjon.
Ezt, a Kárpátok nyugati ormán álló kis falut választotta. Sokszor figyelte őket az égi távcsövön. Talán befogadják, talán elfogadják és megértik majd a jövevényt. A falu kicsi volt, alig ezren lakták, az emberek a piacon találkoztak és a templomban. Napközben dolgoztak, jöttek-mentek, este pedig elcsendesedett, s az utcai lámpák fénye éppen olyanná tette, mint az északi-sarki falucskát.
A tél nem okozott nehézséget Lilinek, keveset ment ki a házból, néha a piacra ballagott le. Nézelődött, ismerkedett a világgal, tudást, ismereteket, tapasztalatokat szerzett. Nézte az embereket, tanulta őket, érezte a közöttük lévő különbségeket, s pontosan tudta, hogy így kerek a világ.
Eleinte megbámulták, aztán ismerősként üdvözölték. Az első tavasz nehéz volt. Lekerült a sapka, a meleg kabát, s kivillant mindaz, amiben Lili más volt, mint az itteni emberek. Égő vörös hullámos haja csaknem a derekáig ért, zöld szeme igézően csillogott, amikor mosolygott, a szomorúságtól pedig olykor haragos zöldre változott. Ahol megjelent ott önkéntelenül is mosolyogtak az emberek, mintha fényt, vidámságot, kedvességet vitt volna. A falusiak eleinte furcsán néztek rá. Aztán ahogyan egyre melegedett az idő, a tavasz bontogatta rügyeit, úgy kerültek le a pulóverek, melegebb holmik. S úgy tűnt elő Lili sudár alakja, karcsúsága. Lassan megszokták a vörös haját, a zöld szemét, karcsú alakját, kedves mosolyát, de a haja alól néha kivillanó hegyeskés fülét kevésbé. Gyakran összesúgtak még a háta mögött, azt találgatva, vajon kiféle lehet. „Biztosan boszorka, azoknak van ilyen fülük” – mondta az egyik falubeli mindent tudó. „Dehogy!” – ahhoz nem elég csúnya és bibircsókos orra sincs!” „Akkor meg tündérszármazék!” – vélte tudni egy harmadik –„Csak biztosan száműzték, mert valami rosszat csinált!” Hetekig ment a találgatás. Mindegyikben volt valami igazság, de mégsem így volt igaz…
Lili egyre többet ment le a faluba, segített hol a péknek, hol a cipész műhelyében, hol a templom kertben gondozta a virágokat. Lassan megszokta a falut, de tudta, hogy tovább kell mennie. Nem itt van dolga. Csak szoknia kellett a másfajta világot, az újat, a modernet.
Még mindig a csillagokat bámulta. A holmija útra készen, összecsomagolva a kis nappali közepén. Tovább kell lépnie. A város következik, a nagyváros, ahol sok-sok érdekes dolog és kihívás várja.
A szán olyan csendesen ereszkedett le a ház elé, hogy Lili csak arra kapta fel a fejét, hogy nyílik az ajtó. A Mikulás helyett azonban most egy magas, elegáns férfi lépett be az ajtón. „Mennünk kell, Tündérke! Vár a nagyvilág!”
Lili felállt, megrázta vörös fürtjeit, zöld szemébe könnyek csillogtak, vetett egy utolsó pillantást a kis faluszéli házra, beszállt a szánba, amely a pillanat töredéke alatt egy új világba röpítette… egy új, ismeretlen, izgalmas világba…
Csak a változás örök…