Kilenc nap

2015.02.27 06:25

Éppen ennyi ideje nem írtam, azaz csak 8, mert tegnap felraktam egy szösszenetet a Facebookra. Talán már ideje tollat, billentyűzetet ragadni újra.

Tudod, van az úgy, hogy az embernek rengeteg mondanivalója lenne, mégsem képes sem kimondani, sem leírni egyetlen aprócska szócskát sem. Bent maradnak a szavak, a mondatok, a gondolatok, az érzések, s amikor már szétfeszít, akkor egyszerre akar kiömleni az egész…

Kilenc nap nagyon sok mindenre elég. Döntésekre mindenképpen, az érzések feldolgozására nem igazán. Az egy kicsit hosszabb dolog. S tudod, korábban már sokat írtam róla, hogy egy döntés akkor jó, ha kellemes érzések kapcsolódnak hozzá, ha mégsem, akkor hibás a döntés. De vajon mennyi idő kell, ahhoz, hogy az ember tudja, hogy jó döntést hozott, s mennyi idő alatt derül ki, hogy mégsem arra kellett volna menni? Én azt gondolom, hogy ez személyiség függő. Van, aki azonnal érzi, tudja, van, akinek hetek, hónapok kellenek, hogy magával is dűlőre jusson. Vannak döntések, amelyek a meghozataluk pillanatában megkönnyebbülést hoznak, s vannak, amelyek még hónapok múlva is kavarognak a fejedben. „Jól döntöttem? Ez az, amit akartam? Erre akartam menni?” – ha elég türelmes vagy magaddal, mindenre megkapod a választ. Hagyj időt magadnak! Én is azt teszem…

Az Élet szép, csak néha nem látjuk, mert nem akarjuk látni. A változás örök – persze, csak egyszerre apró lépéseket szeretünk tenni. A nagy lépéseket nem szeretjük, a 180 fokos fordulatokkal is bajunk van… Ha mégis megtesszük, akkor olyan körülöttünk a világ, mintha fenekestől felfordult volna. Néha azt gondolom, apró lépések kellenek, máskor azt, hogy ha már változás, akkor legyen gyökeres. Nos, ez utóbbit talán kicsit hosszabb ideig tart feldolgozni, megemészteni, helyére tenni, a hozzá kapcsolódó érzéseket – jókat, rosszakat − megélni.

Hogy könnyű-e? Kinek hogy? Én azt gondolom, hogy mi, emberek, elég kényelmesek vagyunk, s nem szeretünk nagyokat lépni, pedig néha kell… Emiatt aztán olykor vergődünk saját döntéseink „mocsarában”. A mocsárból ki lehet jönni, vannak benne ösvények, amelyeken elindulva ki lehet jutni a mocsár szélére, a szilárd talajra, a virágokkal tarkított zöld mezőre… Van valami varázsa ennek az útnak! Benne van a múlt lezárása, az új kezdete, a lehetőség, a fejlődés…

Bevallom, nem könnyű.