.jpg?ph=8b00ed66c6)
Ködbe vesző emberek
Szép, őszi reggelre ébredtünk. A szomszéd kertjében a fűzfa levelei az aranyló sárga különböző árnyalataiban virítanak. Nagyon szép, mint ahogyan az őszi táj is… Tobzódnak azok a színek, illatok, amelyeket csak ilyenkor láthat, érezhet az ember… Aztán, amikor sétálsz az erdőben, zizeg a lábad alatt az avar, néha rugdosod a leveleket, mert jó látni, ahogy szállnak, majd újra lehullanak…
A köd is hozzátartozik az őszi reggelekhez. Nem mintha ez lenne a kedvenc őszi reggelem, de ha más nincs, akkor legyen. Legfeljebb jobban kinyitom a szemem, felteszem a szemüvegem – néha nem árt. A köd nem csupán az őszi és kora tavaszi időszakban van jelen a természetben és az életünkben. Talán az életünkben még többször is…. Rózsaszín köd, lila köd… Így emlegetjük az érzelmektől túlfűtött időszakokat. Barátnőm szokta volt mondani, amikor ilyen állapotban leledzek netalán, hogy „élvezd ki, elmúlik”! Milyen igaza van, hiszen minden köd felszáll egyszer, a tavaszi is, az őszi is, a lila is, a rózsaszín is…
Ám van egyfajta szürke köd, amely időnként rátelepszik az emberre, és ne adj Isten, hogy az onnan felszálljon! Ilyenkor szoktak emberek eltűnni, ahogyan mondani szoktuk, „mint szürke szamár a ködben”. Se szó, se beszéd – mostanában elég sokat feszegetem ezt a témát. Biztosan azért, mert szeretnék mögé látni ezeknek az eltűnéseknek, szeretném tudni az okát, kutatom-keresem, mint a tudósok a Bermuda-háromszög rejtélyét. Sokszor és sokat beszélgetek emberekkel, nőkkel, férfiakkal, és meg kell, hogy mondjam, ugyanaz a bajuk, mint nekem… Talán sok lenne a gyáva ember manapság, aki nem meri, nem akarja felvállalni a döntéseit? Álszent indokokkal kábítja önmagát is, miszerint nem ír, nem szól, nem üzen, mert nem akarja megsérteni a másikat… Nos, éppen ezzel sérti meg! Nagyobb sértés, bántás ez, mintha azt mondanád: „bocs, nem férsz bele abba a képbe, amit gondoltam, így bocsáss meg, nem szeretnék veled kapcsolatot tartani”. Ennél sokkal udvariasabb formulák is lehetnek, és persze szókimondóbbak is, kinek-kinek habitusa, műveltsége, intelligenciája szerint…
Néha – bár mostanában sokkal gyakrabban – nyiladozik az a bizonyos bicska a zsebemben a gyáván megfutamodó, felelősséget fel nem vállaló, amolyan „napraforgó” jellemű emberektől. Kérlek, mondjátok azt, hogy nem mindenki ilyen! Kérlek, mondjátok azt, hogy vannak még emberek, akik ember módjára tudnak viselkedni a gépek uralta világban! Kérlek, mondjátok azt, hogy vannak még EMBEREK, s nem csupán a hiperkütyük okozta zombiság alkotja a világot!
Én még mindig nagyon optimista és bizakodó vagyok...