Légy "valódi"

2014.10.30 07:02

Olyan sokszor elhangzik a mondat: „Ilyen vagyok, és kész, nem tehetek róla!” Széttárjuk a karunkat, aztán megyünk tovább, mert megmondtuk, amit megmondtunk és punktum.

Valójában, azonban ez nem így van. Szerepeket játszunk mindennap, valakinek akarunk látszani minden nap, valahogyan akarunk kinézni minden nap, mert ezt várják el tőlünk, mert ebben az álszent és álságos világban mindenki másnak, szebbnek, jobbnak akar látszani, mint amilyen valójában. Mindaddig nincs is ezzel semmi baj, amíg jól érzed magad abban, amit és ahogyan csinálod. Ám abban a bűvös pillanatban, amikor rájössz, hogy vannak dolgok, amelyeket csupán azért teszel, mert mások ezt várják el tőled, mert valakinek meg akarsz felelni, mert ez által remélsz előnyöket, amelyeket aztán mégsem kapsz meg, akkor döbbensz rá, hogy tulajdonképpen ez nem is Te vagy. A bűvös pillanat azonban csak a másodpercek töredékéig tart… Ami utána jön, azt már nem szeretnéd, az már a kínlódás, a kínok kínja, miközben próbálsz tovább mosolyogni, próbálod bizonygatni, hogy minden rendben van, hogy pont ez az, amit tenni, csinálni szeretnél és pontosan így, és pontosan erre vágysz…

Hazudhatsz a külvilágnak, mert vevők rá, mert ők sem viselkednek másképpen. Mindenkinek hazudhatsz, csupán saját magadnak nem. Mert úgyis tudod, hogy nem igaz, amit mondasz, amit teszel, ahogyan teszed, ahogyan viselkedsz… Tudod, a tükör! Persze, az önámításban profik vagyunk, meg a fentebb említett mondat emlegetésében is… De elgondolkodtál már azon, hogy mi lenne, ha vállalnád önmagad? A kócos hajaddal, a smink nélküli arcoddal, az idétlen kérdéseiddel, a szókimondó természeteddel, az őszinteségeddel, a szereteteddel, a világ iránt érzett csodálatoddal, a munkád során eszedbe jutó újításokkal, kritikáddal, véleményeddel, vagy csupán azzal, hogy olyasmikkel foglalkozol, amelyek számodra fontosak… Azokkal vagy, akik számodra fontosak, és nem pazarolsz időt azokra, akik csak az energiádra pályáznak, mert nekik nincs… És azt mondod nekik, amit hallani akarnak, nem pedig azt, amit valójában Te gondolsz a világról, a környezetedről, róluk, magadról… Panaszkodni kell, mert ez a világ erre épül, de panaszkodás helyett csináld azt, amit szeretnél, élvezd a reggeleket, az új napot, az előtted álló feladatokat, nap végén pedig próbálj meg úgy gondolni a napodra, hogy ma is tettél valamit másokért, magadért. Főként magadért…

Lehet, hogy túl idealista vagyok, s olyan őszinte világról álmodozom, amely csak a képzeletemben létezik. Szeretném, ha nem így lenne, ám egyelőre csak azt látom, hogy mindenki „hímes tojáson” lépeget, óvatosan fogalmaz, hogy meg ne sértse, bántsa a másikat. Az igazság néha fáj, sőt, ha betalál, akkor sokszor… De erre szoktuk mondani, hogy akinek nem inge, nem veszi magára. Mostanában sokan viselik ugyanazt az inget.

A beszélgetések arra valók, hogy elmondjuk, mit gondolunk… Már azzal is valódi vagy, ha van bátorságod magadnak megmondani, mit is szeretnél, és hogyan, és miért éppen úgy. Szerintem ez a „valódiság” első lépése… Aztán, ha egy másik embernek is meg mered mondani, hogy mit szeretnél tőle, az pedig már a bátorság, amely arra sarkall, hogy egyre többet légy bátor, erős, az, aki valójában vagy.

 

Még valami:

https://www.youtube.com/watch?v=I67Lj8EK92s