Lélekharang
Harangzúgás jött a távolból. Tudtam, hogy mennem kell. Sietve hkaptam fel egy kendőt a vállamra. A Hajnali szél szétzilálta a hajam, tépte rólam a kendőt, de én csak rohantam. Messze még a másik falu, és a harang hív, kérlelhetetlen hangja belehasít a levegőbe. Mennem kell! Csak késő ne legyen, csak láthassam még, csak foghassam a kezét, csak szólhassak két szót, csak elmondhassam neki, amit még sohasem mondtam… Szaladtam, azt sem tudtam, hol járok, elveszett tér és idő, csak a harangot hallottam. Mindig összerázkódtam, amikor meghallottam a kisharang hangját. Egy ember távozik el a földről megint, egy lélek száll a mennybe. Ezt tanították. Nem törődve széllel, szakadó hajnali hideg esővel, vizesedő ruhával, szaladtam, szaladtam… Aztán egyszer csak megálltam a mező közepén. Nem hallottam már a harangot. Hangja elszállt, csend lett, csak az eső zuhogása, a szél tombolása hatolt el a tudatomig. A lélekharang nem szólt tovább…
A csendre ébredtem fel. Hirtelen nem tudtam, hogy valóság-e, vagy egy álom kísértett ezen az éjszakán. Aztán rájöttem, hogy álom, nem vagyok kint a szabadban, a ruhám sem vizes, a szél sem tombol, de a kis harang hangja még ott csengett a fülemben.
Feküdtem az ágyamban némán, de a fejemben megint ezer gondolat zakatolt. Lélekharanggal álmodtam. Vajon, mit mond erre az álmoskönyv? Mit mond arra, ha valakinek álmában megjelenik a Halál? Megborzongtam. Hallani a lélekharangot, amikor az nem szól, érezni valaminek az elmúlását, amikor nem várod, amikor nem számítasz rá… Erre mit mond az álmoskönyv? Valami elmúlik. Valaminek el kell tűnnie, meg kell szűnnie. Nem akarom tudni, hogy mi az, most nem akarom tudni…
Aztán szépen, lassan a fejembe tolulnak a gondolatok, az érzések… Az a bizonyos lélekharang, ezen az álombeli esős, szeles hajnalon, értem szólt… Magam miatt rohantam át a mezőn, magam miatt ejtettem könnyeket, magam miatt borzongtam meg, amikor már nem hallottam a lélekharang hangját…
Valami elmúlik, megszűnik, valami megváltozik, soha nem lesz már olyan, amilyen volt…