Magány

2013.07.30 22:08

 

Ezen a szón gondolkoztam már többször is. Ha összeadnám valójában mennyit is, akkor biztosan kijönne egy egész hét is. Ízlelgettem, kóstolgattam, boncolgattam, ízekre szedtem. Ez a szó nem csupán azt jelenti, hogy egyedül vagy, sőt legtöbbször nem is vagy egyedül, mégis magányosnak érzed magad. Biztosan nem ismeretlen számodra a "társas magány" fogalma: amikor nem egyedül élsz, hanem van párod, de mégis úgy érzed, mintha egy szál magadban kellene szembe szállni a világ összes gondjával-bajával.

Nekem mit jelent a magány? Nekem azt, amikor nincs mellettem senki, és nem tudom megbeszélni a dolgaimat senkivel, nem tudom megosztani az örömeimet, a fájdalmaimat, a mindennapok apró gondjait, felemelő pillanatait, amikor azt érzem, hogy úgy megosztanám valakivel, ami ma történt velem... Azt, hogy reggel a kedvenc dalomat hallottam a rádióban, valaki bemosolygott a kocsim ablakán, valakivel mosolyogva összekacsintottunk a reggeli dugóban, a kolléga észrevette, hogy új ruhám van, a főnököm megdicsért, vagy éppen összejött az az üzlet, amelyen már hetek óta dolgoztam. De azt is megosztanám, ha éppen nem úgy sikerült a nap, ahogyan terveztem, baljós felhők tornyosultak felettem, a főnököm dühös volt, mert elnéztem egy határidőt.... És még ezernyi olyan más dolog van, amit szívesen megosztanál valakivel... néha a csendet is, az együttlét csendes összebújását, a szótlanul kimondott szavakat, megmutatott érzelmeket. Nos, ha ez egyik sincs, akkor valóban magányos vagy.

De! Ha van kivel megoszd mindezt, legyen az barát, család, szeretett férfi, nő, akkor nem beszélünk magányról. Vagy mégis? Igen, igazad van, a társas magány kategóriájában ez egyik sincs meg, a jó sem, a rossz meg pláne, pedig néha az is jobb lenne, mint a semmi. Ha mégis van valaki körülötted, akivel mindezeket megoszthatod, már nem vagy magányos, legfeljebb csak nincs társad a szó párkapcsolati értelmében, de egyébként nem vagy magányos. 

Az egyedül lenni nekem teljesen más jelent. Én szeretek egyedül lenni. Akkor csend van körülöttem, olyankor meghallom a saját gondolataim, képes vagyok valóban érezni, amit érzek. Furcsa dolog ez, sokan keverik a kifejezéseket: sokaknak az egyedül lenni, egyenlő a magánnyal. Elárulok neked egy titkot: nem így van. Ámbátor az egyedül élő ember gyakorta hajlamos azt hinni, hogy magányos is.... Pedig ott van a család, ott vannak a barátok, jó szomszédok, közeli ismerősök. Ugye, hogy már nem is ugyanaz az érzés.

A napokban sokat figyeltem az embereket. Ha hiszed, ha nem, az utcán közlekedőkön látni, hogy ki magányos, és ki van csak szimplán egyedül. Aki egyedül van, az nyitott a világra, képes örülni a legapróbb dolgoknak, mások örömének, mások vidámságának. Nem depressziós, mosolyog és szélesre tárja a szívét-lelkét az őt körülvevő környezetnek. A magányos ember nem lát szét a világban, nem veszi észre a szépséget, mások vidámságát, a szemekben bujkáló kósza huncutságot, vagy a könnyeket..., nem lát mást csak a saját baját, gondját, amelyet összemos a világ bajával, s görnyedt háttal megy végig az utcán anélkül, hogy észrevenné a tarkán nyíló, illatozó virágokat, a szikrázó napsütést, az emberek kedvességét. A magány egy zárt világ, nem engedi be a külső zajokat, érzéseket. A magányt nem lehet megszokni, aki mégis megpróbálta, az elveszett a világ számára..., s az ő számára is elveszett a világ.

Ugye te, nem ezt akarod?! Akkor vedd észre magadon a jeleket és tégy ellenük! Egy jó barát, egy kedves családtag, olykor egy vadidegen is segít, hogy átlépd ezt a küszöböt és láthasd a csodát, amely nap mint nap körülvesz.

Az élet maga egy csoda!!!