Megmásztam az Üveghegyet

2018.01.22 07:08

A mesevilágban minden szép és jó az Óperencián túl vagy Üveghegyen túl történik. A való életben az Üveghegy nem más, mint az a határ, amit nem érdemes átlépni, mert az ember már nem talál a csúcsán semmit, leginkább önmagát nem. A metafora egyik kedvenc mai gondolkodómtól származik, akinek szívesen olvasom az írásait, mert érdekel, mert tanulok tőle, s mert néha bizony engem is arcon talál a mondanivalója.

Az Üveghegy. Szép, de rideg, és nagyon nehéz felmászni rá, mert veszettül csúszik. Csak, amikor ezerrel dolgozol, kifeszíted a mindennapokat, amikor a 120-as tempó már rég nem elég, amikor szinte észrevétlenül mennek el melletted a napok… Nos, akkor ez azt jelenti, hogy hiába csúnya, hiába rideg, hiába minden akadály, a csákányod egyre jobban vágja, vési az utat felfelé azon a hegyen, mert menned kell, mert ez a dolgod, mert nem állhatsz meg.

Felértél. Élvezhetnéd a látványt, mert hát az Üveghegy tetejéről eléd tárul az egész világ. De Te már kiegyenesedni sem tudsz, mert görnyedt a hátad a rajta lévő súlytól, amit magaddal cipeltél. Nem látod a mesetájat sem, a tündérek birodalmát, a boszorkányok tanyáját, a vadrózsával benőtt várat, a lován vágtató királyfit, a tüzet okádó sárkányt, a kék eget, a tájban megbújó városokat, falvakat. Nem látod a szépséget, a vidámságot, semmit. Ülsz a hegy tetején és bámulsz a semmibe, nézel ki a fejedből.

Ilyen az, amikor végigdolgozol egy évet, s amikor leülsz, hogy számot adj magadban, összeszedj mindent, amit terveztél, amit véghezvittél, amit megéltél, és ami kimaradt abból az évből...  Rájössz, hogy elmúlt egy év, s nem igazán történt veled semmi. Csak dolgoztál.

Van egy munkafüzet, amely lépésről lépésre végigveszi veled az elmúlt évedet és a következő évi terveidet. Időigényes, de megéri, szembesít mindazzal, amivel nem mindig szeretnél szembesülni. Néha ugyanis magunknak sem szívesen valljuk be, hogy eltelt egy év, sem a fogadalmakkal, sem a célokkal nem haladtunk. Néha azért, mert lusták voltunk, máskor azért, mert a feladatok, tennivalók sokasága elvitte az összes figyelmünket, energiánkat.

Nekiültem én is. Bevallom, könnyekkel teli 3 óra volt. Pláne akkor, amikor azzal szembesültem, hogy bizony ott ültem az Üveghegy tetején és csak ültem ott kimerülve, a semmibe bámulva. Az elmúlt évem szinte egyetlen nagy munkáról szólt, egyetlen feladatról, amely felvitt arra a bizonyos Üveghegyre.

Most kipihenten sokkal tisztábban látok. Lejöttem a hegyről, − bár az jobb kifejezés lenne inkább, hogy lelöktek −, akárhogyan is történt, lent vagyok, szertelátok a világban, s élvezem minden percét annak, amit újra látok és újra megélek. S ha lassan is, de rajzolódik az új út, amelyről biztosan tudom, hogy messze elkerüli majd az Üveghegyet.

Ui.: Ha meg akarod járni a saját poklodat vagy a saját Üveghegyedet, figyelmedbe ajánlom az évzáró/évnyitó „könyvecskét”, amelyet ezen a linken találsz meg: https://yearcompass.com/hu