Csak a hamu maradt

2018.02.21 07:26

Már megint ez a kérdés… Persze, válasz nem mindig van. Amikor bezárul egy ajtó, de még nem nyílt ki egy másik, akkor tanácstalanul állsz és vársz. Vársz, a Semmi közepén, mert úgy érzed, hogy csak a „Semmi” vesz körül.

Csendesen térdre ereszkedsz, lehajtod a fejed és vársz. Vársz, magad sem tudod mire, de vársz. Erőtlenül, mosolytalanul vársz.

Néha egy gondolat átvillan a fejeden, de más semmi. Mintha még a gondolatok is a zárt ajtó mögött rekedtek volna. Nincs cikkázás, nincs vibrálás… A Semmi van!

Kiégés. Kihunyt a tűz, pillanatnyilag csak hamunak érzed mindazt, amiért eddig mentél, amiért eddig küzdöttél, amiért eddig harcoltál, ami az életed volt, amiben hittél. Most nincs elég erőd, hogy felállj, hogy tovább menj azon az úton, amin eddig haladtál. Más út kell, másfajta erő, másfajta hit.

Miféle erő visz tovább? Honnan ered? Mire képes?

A belső erőd visz tovább, ami belőled ered, ami új hitet ad, és képesség tesz arra, hogy valami új felé indulj el.

Mi a motiváció?

Egy másik nyiladozó ajtó? Egy másik út? Egy másik lehetőség? Igen, ezek mind együttesen tesznek képessé arra, hogy lassan de biztosan felemelkedj újra, újra legyen elég erőd a következő lépéshez, újra legyen hited.

Tudod, ez pont olyan, mint amikor reggel felkelsz. Valamiért felkelsz, elkezded a napi rutint néhány kedves szóval, egy forró kávéval, aztán megy minden a maga útján. Észre sem veszed, hogy van erőd, energiád, csak mész, és nem gondolsz bele, hogy honnan is van ismét elegendő energia benned, hogy tovább menj.

A napi rutin azonban egy kicsit más, mint az élet nagy dolgai, amelyekhez a hiten keresztül visz az út. A hit és a belső erő kéz a kézben járnak. Ha nem hiszel abban, amit csinálsz, erőd sem lesz hozzá, hogy végigvidd. Ha pedig erőd nincs, a hited nem elég ahhoz, hogy ismét nekivágj egy ismeretlennek.

Sokszor elgondolkodom ezen az „erő dolgon”.  Belső késztetés. Amikor az egód azt mondja, hogy „Nincs tovább! Elég volt! Add fel!” – a belső hangod kiabálva kér, hogy „Ne add fel! Menj tovább! Mert van tovább!” És mindig a belsődre hallgatsz, tudattalanul is, mert tovább mész, mert keresed az újat, az ismeretlent, mert erőt merítesz magadból, s mert látod, hogy ha lassan is, de nyiladoznak az ajtók, s halvány derengő fény mutatja az új utat.