.jpg?ph=8b00ed66c6)
Mit hoz ez az év?
Lapozgattam a weboldalamon, s rá kellett jönnöm, hogy több mint egy éve egy picinyke sort sem írtam, sem magamról, sem másról, sem a gondolataimról, sem a megosztható tapasztalataimról…
Miért is? A kérdést feltettem magamnak többször is, de mindig találtam valami kifogást, hogy most éppen miért nem vetek papírra, számítógépre újabb és újabb gondolatokat. Azt megállapítottam, hogy derűs mosoly ide vagy oda, bizony igen nehéz évet tudhatok magam mögött, s talán azért sem írtam, mert fájdalom, keserűség, embertelenség és megannyi emberi gyarlóság övezte az elmúlt évet. Elviselni olyan embereket, akik a saját mércéd szerint még a „félig ember” kategóriát sem ütik meg, sőt együtt dolgozni velük, aztán betegnek lenni miattuk, s kínlódni hónapokon át, hogy a lelked egyensúlya visszaálljon… Nos, nem biztos, hogy erről szeretnétek olvasni, az meg holtbiztos volt, hogy én erről nem szerettem volna írni. Legalább is, ott, akkor, semmiképpen sem.
Magam is álnok hazug lettem volna, ha a derűs mosolyról írok, miközben belül mindenféle lelki nyavalyák mardosták a lelkemet, tették tönkre a mindennapjaimat. Sokat elgondolkodtam azon, hogyan élhetnek még a 21. században olyan emberi csökevények, akik azt hiszik, hogy ilyen vagy olyan okból kiváltságosok lehetnek, kiabálva és halálra gyötörve lenézhetnek, sárba tiporhatnak más embereket. Nem értettem, amíg magam is nem találkoztam egy effajta emberrel: zsarnok, pszichopata, nárcisztikus stb. Jelző lenne még, de minek?
Meg kellene bocsátanom neki, hisz ő is ember.
Én pedig megbocsátó vagyok, mindennel és mindenkivel szemben…
Vagyis nem!
Ez az egy év megtanította nekem, hogy nem tehetem ezt magammal. Nem kell mindenkinek megbocsátanom, nem kell mindent lenyelnem és elviselnem, magamra vennem.
Aztán szépen, lassan rendeződtek a dolgok. Kiszálltam abból a közegből, bár pár hónapot kellett volna maradnom, de nem bírtam tovább. Azóta? Jól vagyok, köszönöm. Azt csinálom, amit szeretek, azokkal dolgozom, akikkel szeretek együtt dolgozni, akik inspirálnak, támogatnak, segítenek, ha kell, s ez így van jól.
Mit hoz ez az év?
Nem tudom. Az biztos, hogy aktív munkáslétemet befejezem valamilyen szinten, vagyis nyugdíjba megyek. Na, ez is eljött! Persze, továbbra sem fogok itthon ülni és kötögetni – bár szeretek –, dolgozom. Terveim persze vannak most is szép számmal! Nem fogadkozom, hogy majd többet írok és újra nagyon-nagyon aktív leszek a blogon és megmondom majd a tutit. Ilyet nem teszek, ha jönnek a gondolatok, tapasztalatok, amiket szívesen megosztanék, akkor majd írok újra. Tollat, pennát, billentyűzetet ragadok és megosztom a világgal, amit gondolok.
Most még egy kicsit csendben vagyok. Néha csak állok, bámulok, próbálom értelmezni ezt az új, romló világot. Mert romlik, minden téren. Tisztelet, becsület, emberség – ezek a kihalófélben lévő fogalmak, s velük együtt az ezeket az értékeket tisztelő emberek is kihalófélben vannak…
Én még szeretnék maradni, s szeretném tudni, hogy rajtam kívül mások is vannak még…