Nem értem a nőket!

2016.01.07 19:50

Bevallom, néha én sem, pedig nő vagyok, s biztosan értenem kellene saját fajtámat.

A fenti mondatot most ugyan én írtam le, de Müller Pétertől idéztem. Csak így, egyszerűen. Olvasom az egyik könyvét. Többet is olvastam, s szinte mindegyikben van egy rész, amelyik a nőkről szól, olykor egy egész könyv, vagy kettő… Lehet, hogy sok. Végül is mindegy. Sokan és sokat írtak már a nőkről. Sokan kutatják a témát, s férfiak java része egy életen át arra törekszik, hogy megértse nőket: az anyját, a barátnőjét, a feleségét, a lányát...

Meddő próbálkozás. Csernus is megmondta, ő is a téma szakértőinek körét gyarapítja, de sokra ő sem jutott. ­– Szerintem. Ha férfi szemmel nézzük a nőket – én úgy azért nem annyira tudom –, akkor bonyolult szerkezetnek tűnnek.

Nos, azok is vagyunk. Szóval olvastam Müller Péter könyvét, és nagyokat nevettem a tőmondatain, s azon, ahogyan szinte láttam magam előtt, ahogyan kimondja, hogy „nem értem a nőket!” Tudjátok szerintem igazán egyszerű lenne a világ, ha sok-sok férfi kimondaná ezt, és nem keresné, kutatná a női lélek titkát. Nem keresné a bennünk lakozó Csontváz Asszonyt, aki a farkasokkal fut, életet teremt és halált hoz magával. Clarissa P. Estés a mesék világán keresztül próbálja felnyitni a nők szemét, hogy felismerjék saját magukat az Élet/Halál/Élet természeti körforgásában. S persze útmutatást is adna a férfiaknak, hogy mit is kellene észrevenni, megfigyelni egy nőben, egy asszonyban, egy anyában. Hogy a nők alapvetően kettős természetűek, bennük van a természeti harmónia, az Ősassszony, s bennük van az élet iránti elkötelezettség. Ez innen már bonyolult feladat azoknak, akik „dobozokban” képesek gondolkodni.

Szóval elég nehéz megérteni bennünket. Néha végtelenül kedvesek vagyunk, vidámak… Szeretetteljesség, szertelenség, a múlt, a jelen és a jövő jelennek meg bennünk egyik pillanatban. A másikban pedig hisztiroham terít le bennünket, s az ok lehet akármilyen pitiáner dolog is, képesek vagyunk hatalmas patáliát csapni miatta. Szóval, a nő a Szépség és a Szörnyeteg egyben, a Bűbájos Boszorka és a gonosz Vasorrú Bába – csak, hogy a fajtámnál maradjak… És még sorolhatnám az ellentéteket.

A férfiak el sem tudják képzelni néha milyen nehéz így élni! Mégis nap, mint nap újra és újra nekirugaszkodunk ennek a kihívásnak. No, annyira azért nem nehéz!

Komolyan, csak nevetek azon a kétségbeesett küzdelmen, amit a férfiak folytatnak a nők megértésének lélekemelő tudásáért. Olyan lenne számukra, mint egyfajta életelixír. Most mondom, nem fog összejönni, a tudósok is kutatják… már jó ideje... és még mindig.

Nehéz téma. Pláne akkor, ha a nők sem értik magukat, mert olykor-olykor történnek olyan dolgaik, amelyek mindenféle logikai metódusnak ellentmondanak. Aztán mikor a tükör előtt állva rájövök, hogy sokszor én, saját magamnak is talány vagyok, akkor igazán elkezdem sajnálni azokat, akik a női lélek titkait fürkészik. Gondolatok, érzések és ismét gondolatok és ismét érzések… Ja, igen és egymással homlokegyenest ellentétesek.

Talán nem az Ősasszony egyszerűségével és természetközeli állapotával szemléljük már a világot. Más impulzusok, más társadalmi környezet, fejlettebb gondolkodás – még inkább bonyolítják az amúgy is folyton zsizsegő női agyunkat.

Vicces a kérdés, hogy „akarsz beszélni róla?” Ám sok igazság van benne. Lehet, hogy a megoldás kulcsa a beszédben, a két ember – egy nő és férfi – közötti beszélgetésben van.