Némaság

2015.02.17 07:05

Olyan ez, mintha nem lenne mit mondanod, belül mégis szétfeszít valami. Hozzákészülsz, gondolkozol, s amikor ki kellene mondani, akkor nem jön ki hang a torkodon. Hiába formálod a szavakat, hiába erőlködsz, nem megy, ezek a szavak bent ragadnak. Pedig tudod, hogy ki kellene mondani, át kellene élni, meg kellene könnyezni… Úgyis felszakad, kiszakad, kirobban, s ha szerencséd van, megúszod egy lelket rázó zokogással, ha nincs szerencséd, akkor rátelepszik a lelkedre és egészen addig nyomorít majd, amíg már fizikailag nem fáj.

Azt szoktam mondani, hogy „csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani”. Jó a csend, jó a némaság, olykor több mindent elmond, mint a kimondott szavak. Mégis, vannak helyzetek, amikor a csend nem elég, amikor a csendben csak őrlődsz, amikor a csend nem segít neked. Akkor beszélj! Mondj ki mindent, ami eszedbe jut, mondd ki, minek örülsz, mondd ki, mi fáj, mondd ki azt, ami belülről mardos, rág, emészt… És a belső marcangolás megszűnik.

Ha a beszéd nem elég, akkor sírj! A sírás nem a gyengeség jele, a sírás az érző ember legszebb tulajdonsága, és nem csupán a hölgyek kiváltsága… Hallgass, ha úgy érzed, az a jó, beszélj, ha úgy érzed, a kimondott szavak feloldanak, és sírj, ha attól lesz könnyebb a lelked…