.jpg?ph=8b00ed66c6)
Ősz
Szakadt az eső. Pocsékságos nap volt, esett, zuhogott, szemerkélt, aztán újra rázendített, még dörgött is. Őszidőben ez talán nem annyira szokványos, de ez van. A nappalim ablakából néztem, ahogyan esik, hol jobban, hol kevésbé, néha még a Nap is kidugta az orrát a felhők mögül egy pillanatra. Aztán vissza is húzta, ezt a ronda, nyálkás, nedves időt még ő sem szereti. No, és persze, esze ágában sem volt Szent Péterrel azon civakodni, hogy miért is tartja itt ezeket a nyomasztó szürke felhőket. Szóval a Nap is úgy döntött, hogy aznapra szabadságolja magát. Én is szívesen tettem volna, ámbátor annyi dolgom volt, hogy órákra ide ragasztott a gép elé. Engem különösen nem zavar az őszi eső, a nyálkás, nedves idő sem, csak utálok mosogatórongy állagúvá ázni, pláne kiskosztümben. Nos, maradtam. Néztem az esőt, közben eszembe jutott néhány filmcím, egy-egy kedves részlet belőle. Például mindjárt az Esős vasárnap, Keleti Márton filmje, vagy az Ének az esőben Gene Kellyvel. www.youtube.com/watch?v=w40ushYAaYA
Ez utóbbit meg is hallgattam. Egy percig beleéltem magam az esőben való táncolásba. Fergeteges élmény...
Aztán eszembe jutottak azok az évek, amikor kislány koromban falun éltünk, a falu utolsó utcájában, ahol egy-egy kiadós nyári zápor után vízzel teltek meg az árkok, s mi vidáman tapicskoltunk benne, rúgtuk, vágtuk a vizet, élvezve a nyári nap melegét, és pocsolyás vizet, no meg azt, hogy nyakig lettünk sárosak. (Nem is értettük, anya miért nem tud velünk örülni)...
Egész nap esett, hogy aztán másnap gyönyörűséges őszi napsütésben tehessünk egy jókora sétát.
Korán ébredtem. Hideg volt a lakásban, még éreztem a tegnapi eső illatát. Felhúztam a redőnyt, s a Nap vidáman kandikált be az ablakomon. "Hahó!!! Szedd össze magad! Lódulj! Lásd az őszi csodát!" - Valami ilyesmi volt a hunyorgó napsütésben, vidám, huncut csalogatás... Persze, munka van, nem lehet csak úgy elmenni! És különben is, a Nap hiába süt a város kőrengetegében, az nem olyan! Azon törtem a fejem, mit is lehetne tenni... A napokban többször is vidéki városokban dolgoztunk, szép tájakon utaztunk, s mégis alig láttunk valamit. Korábban sokat sétáltam a közeli tó partján. Vágytam újra ott lenni, sétálni, gyönyörködni az elém táruló őszi természeti csodában. Munka van! Tenni kell a dolgom! Egyik megbeszélés után egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a tó felé. Mintha nem is én fogtam volna a kormányt, végül is, talán az autóm is tudta merre kell menni. Nem siettünk. Az erdő szélét elérve elém tárult a csoda! Színek kavalkádja, szépséges világ. A haragos zöldtől a sápadt zöldig, a rikító sárgától az égő vörösig végtelen szépség tárult elém. Elvarázsolt a táj... Fenyőerdők mérges zöldje mögött ott álltak a sárgásan rezgő nyárfák, a rozsdálló bükkök, a barnásan potyogó levelű tölgyek és szépséges vörös leveleket hullató juharfák. Nem vagyok nagy növényszakértő, csupán gyönyörködni tudok bennük, s irigykedve figyelem azokat, akik ismerik is őket.
Megálltam a tó partján. Néha olyan zajos ott a csend is... Most azért már hallható volt a csend maga. Mégis csak ősz van, még ezerrel süt is Nap. És melege már nem a régi, a fénye viszont még beragyogja a természet varázslatos világát.
Eshet az eső. Nem érdekel, nem zavar, tudom, hogy az őszhöz tartozik, az a rend. Becsülök minden percet, amikor a nap ragyog, minden percet, amit a szabadban tölthetek, s mint a számítógép memóriájába én is elmentem a magaméba ezeket a gyönyörűséges képeket..
Neked is ajánlom, mosolyt csal az arcodra, a lelkedre!