.jpg?ph=8b00ed66c6)
Őszi reggel
Menthetetlenül itt az ősz. Láttam a fákat, csöndesen hullatják sárguló, néhol már erősen rozsdás leveleiket. Nem zizegnek most a sétálók talpai alatt. Sétálók sincsenek, hiszen két napja csak esik. Most van az ideje, essen… De mégis!
A szürke fellegek, a folyamatosan cseperegő eső, elveszi ez ember kedvét. Kinézek az ablakon, látom a szemközti ház szürke falait, sötét ablakait, hallom az eső kopogását az ablakon, az utcai zajokat, az elsuhanó autók hangját, s hallom a kerekek alatt csapódó víz loccsanását is.
Nem vagyok időjárás függő. Szeretek minden évszakot, de most szeretném, ha sütne a nap, szeretném, ha kellemes őszi időre ébredhetnék. Biztosan más is így van ezzel. Az esős, nyirkos időben hajlamosak vagyunk a gondolatainkat is ebbe az irányba terelni, vagy inkább hagyjuk, hogy ők menjenek bele ebbe a szomorkás hangulatba magukkal hozva szomorkás érzéseket, hogy aztán az egész napunk ilyen legyen… Vagy fordítva van? Előbb az érzések jönnek, aztán a gondolatok?
Kinyitottam az ablakot. Friss, hideg, eső mosta levegő áramlik be rajta. Jó érzés nagy levegőt venni… Aztán szépen, lassan, szinte észrevétlenül kúszik be valami más is a szobába. Nem tudom mi az, csak érzem. Nem kellemes, nem szeretem… Érzések! Nem kintről kúsznak be, hanem belülről kifelé…
Szürkeség. A szürke ötven árnyalata, csak kicsit másképpen. Az ablakban álló orchideát bámulom. Halványlilás színe némi vidámságot hoz, és én próbálom feledni az őszi idő szürkeségének sok ezernyi árnyalatát, elhessenteni a nehéz gondolatokat, a szomorkás érzéseket lecserélni valami egészen másra, az új nap örömére…
Bevallom, kicsit nehezen megy. Sok minden kavarog a fejemben. Érzések, gondolatok, szokások, hitek… Persze, tudom, hogy mindet le lehet „cserélni”, tudom, hogy választhatok másikat, de azt is tudom, hogy néha jó „dagonyázni” egy kicsit a kevésbé jóban, hogy aztán igazán örülni tudjunk a valóban jónak.