Sodródás

2015.03.18 07:10

Képzeld el, ahogyan a víz lezúdul a hegyekből, s magával hoz mindenfélét. Ágakat, néha egész fákat rángat ki a földből, máskor kavicsokat, netán kősziklákat görget maga előtt. Hatalmas ereje van, mint az életed folyamának.

Elindult valami, amikor megszülettél. Akkor még nem érzékelted, nem tudtad, mi az. Kicsi volt még az a víz, gyenge, mások irányítgatták, mások terelgették, s te arra mentél, amerre vitt ez a mások által meghatározott lassú víz. Aztán egyszer csak felgyorsult minden, nem értetted, de mentél vele, hiszen nem is volt más választásod. Ahogyan kezdted érteni a folyódat, úgy tudtad a rohanást lassítani, vagy a vizet rohanó, mindent elsodró zuhataggá változtatni. Ez az elején még nem ment ez tudatosan, csak érzésből. Majd ahogyan telt az idő, egyre jobban értetted, egyre jobban tudtad irányítani, egyre jobban tudtad, merre akarsz menni…

Van, akinek sikerül, mert figyel, mert tudni akarja, mert érteni akarja, mert érezni szeretné mindazt, amit ez a hatalmas folyam hozhat, adhat. Ők maguk terelgetik ezt a folyamot, maguk határozzák meg a víz folyásának irányát, maguk döntenek a sebességről is. Ám sokan vannak, akik még nem tudnak mit kezdeni ezzel a „nagy vízzel”. Sodródnak az árral, olykor kiveti őket a sekély partra, ahol levegőhöz jutnak egy kis időre. Majd a víz ereje újra magával viszi őket, s tehetetlenül kapálózva, szinte repülve kerülnek ismét távolabb és távolabb attól, amire oly nagyon vágynak. És a víz nem könyörületes, magával ragadja őket, sodorja, görgeti, néha fához szorítja, máskor kisebb köveken billenti át, majd sziklához csapja, hogy aztán egy csendes öbölben találjanak megnyugvásra…

A legrosszabb az ebben a folyamos dologban, hogy minden, ami történik veled, velem, velük, mind-mind a saját döntésünk. Már az elején dönthetünk úgy, hogy megismerjük azt a folyót, amit Életnek hívunk, s magunk hozzuk meg a döntéseinket arról, mikor legyen az lusta folyam, s mikor legyen pörgő áradat. Kevesen hozzuk meg ezt a döntést, ezért aztán lépten-nyomon olyan emberekkel találkozom, akik fáktól fákig, kövektől kövekig csapódnak, és ázottan, kékfoltosan, összetörve azt hangoztatják, hogy: „Ilyen az élet!” No, persze! Ha hagyod, akkor igen, valóban ilyen. De ebben az a jó, hogy dönthetsz másképpen.

Az a bizonyos folyó olyan, amilyennek Te akarod!

 

Fotó: Eric Johansson svéd fotóművész