Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem...

2014.12.15 21:15

Így szól a dal… No, azért álljunk csak meg itt egy kicsit! Ezt azért így, nem mondanám! Pláne gyötrelemről nem beszélnék… Mostanában olvasgatok ezt, azt. Olykor azt érzem, többet, mint kellene, mert ez a sok információ csak összezavarja az ember lányát. Keresi a sort benne, az összefüggést, az irányt. Reménykedik, hátha ez a sok okos ember egyszer valami hasonlót is mond netán ugyanarról a dologról. Nem ez történik. Marad a hámozgatás… Vagyis, elolvasom, de aztán megyek a magam feje után.

A szerelem és a szeretet örök téma. Ne tessék összekeverni! Két különböző dolog. A szerelem az olyan rózsaszínes, lilás ködféle, legalább tíz centis föld fölötti lebegéssel. A szeretet pedig onnan, valahonnan a mélyből fakadó érzés, és nem olyan múlandó, mint a fentebb említett társa. Szerintem.

Popper Péter szerint nem lehet lépten-nyomon szerelmesnek lenni, mint ahogyan azt sokan hiszik. Azt mondja, a szerelem ritka érzés. Egy ember csupán 2-3 alkalommal lesz igazán szerelmes az életében, a többi csupán illúzió. De miért érzi mégis valaki, hogy szerelmes? Óóó, mi emberek ezt olyan fantasztikusan tudjuk csinálni! Tetszik nekünk valaki, aztán fantáziálunk arról, milyen kiváló tulajdonságai is vannak. S mivel nagyon tetszik, belelátjuk ezeket a tulajdonságokat. Szépen kitalálunk magunknak valakit, egy eszményképet, s nosza, abba mindjárt szerelmesek is leszünk… És jön a lila köd. A terapeuta egyik előadásában Casanovát említi, aki képes volt egy repedtsarkú, rémséges utcalányra is királynői tartást és szépséget rávetíteni, s mi több, képes volt fülig bele is szeretni… Aztán ezekből a lilaködös dolgok alapján létrejött kapcsolatokból alig-alig marad meg valamennyi, mert csak későn jönnek rá a „népek”, hogy azt sem tudják valójában, kivel is élnek…

A szeretet az más! Az egy világra szóló dolog és hatalmas ereje van. Már annyiszor beszéltünk, beszélünk róla, s sokan még most sem értik. Ez egy belülről fakadó érzés. Nem lehet megrendelni, megvenni, elcserélni, eladni, kérni, követelni… Emlékeztek a szeretetnyelvről szóló írásomra? Abban talán nem tértem így ki erre, mint ahogyan most teszem: a szeretet legnagyobb kifejezése az idő. Hiszen annak, akit szeretsz, ebből adhatsz a legtöbbet, ennek okán az drágább lesz, mint a legértékesebb gyémánt… Ebben a kérdésben legalább egyetértünk a tudósokkal is. A szeretet nem elhatározás kérdése… Nincs olyan, hogy még ma utálok valakit, de elhatározom, hogy holnaptól szeretni fogom… Ha mégis lenne, nos, mondhatnám, hogy álságos, talmi világot élünk… S talán igazam is lenne.

A boldogság? Kegyelmi állapot. Ez a másik igen megfoghatatlan fogalom. Popper Péter szerint nincs ilyen állapot. Szerintem van. Szerinte olyan sincs, hogy valaki egész életében boldog. A boldogság inkább csupán egy pillanat, s ezek a megélt pillanatok adhatják azt az érzést, amiről mi azt mondjuk, hogy boldogok vagyunk. Ebben talán igaza lehet!

Tudtad, hogy a boldog állapot nélküliség nem egyenlő azzal, hogy vacakul vagy és rosszul mennek a dolgaid? Hogy ez csupán egy boldog pillanatok nélküli állapot, amolyan átlagos „izé”, amiben élsz? A hétköznapjaid, amikor nem történik veled sem jó, sem rossz, csak úgy élsz bele a nagyvilágba. Vagy. A boldogtalanság viszont már valami mínuszt jelent az életedben, valami rosszat, valami kínzó érzést. No, ezt kellene valahogy kidobni, valami mást tenni a helyére. És persze, ezt neked kell megtenni, mert azt senkitől nem várhatod el, hogy boldoggá tegyen téged! Szerezhet neked valaki néhány boldog pillanatot, de a többi rajtad áll.

Nem vagy boldog? Akkor néz körül magadon! Örültél a héten már valaminek? (Ja, hogy csak hétfő van? Akkor a múlt héten?) Mindig az a kérdés, hogy Te mennyi mindennek tudsz örülni? Mi az, ami mosolyt csal az arcodra? Mi az, ami megdobogtatja a szívedet? Mi az, ami izgalommal, várakozással, kíváncsisággal tölt el?  

Csak nézz fel az égre! Lásd meg a ragyogó csillagokat… azok okozhatnak neked egy boldog pillanatot!