.jpg?ph=8b00ed66c6)
Te én vagyok, én te vagy...
Nem bonyolult, csak figyeld a következő történetet....
Bódultan ébredtem fel reggel, ezer dolog kavargott a fejemben, de a legfőbb kérdés az volt, hogyan legyek úrrá a kialakult helyzeten. Nem vagyok jól, rengeteg a munkám, kevés a pénzem, a házam nagy, a költségek magasak, elveszítettem a biztonságérzetemet...
Talán a legjobb mód, ha mélyen magamba nézek, meditálok, keresem a válaszokat,...mert ugye a válaszok mindig benned vannak. Ott kell keresni, ahol nem is gondolod. Te képes vagy magadba nézni? Képes vagy olyan mélyre menni, hogy meghalld a saját szavad?
Elindultam a szokásos úton. Kényelmesen elhelyezkedtem a karosszékemben, ahol ülni szoktam fáradt reggeleken, hogy kávéval a kezemben összekaparjam magam, és belekezdhessek egy új napba. Leültem, törökülésben, ahogyan szoktam... Mély levegőt vettem, kettőt hármat, éreztem, amint az elhasznált levegő elhagyja a testem, és éreztem a friss levegő, a friss oxigén áramlását. Visszafelé számoltam.... tíz, kilenc, nyolc..., s közben lefelé ballagtam azon a bizonyos lépcsőn, ami levisz oda, ahol nekem dolgom van. Mire leértem a ruhám színe feketéről fehérre változott... Hatalmas kapuval találtam magam szembe, amelyen be kellett mennem. De hogyan?! Ja, igen! A kaput az nyitja, ha képes letenni magadról a terheket, ha képes vagy elvonatkoztatni... Lássuk csak... mit is kell letennem? És hol van? Honnan? Csupán egy szál fehér ruha van rajtam, ami lágyan libeg a reggeli szélben. Nincsenek rajta zsebek... Nem is a zsebekből kell kivenni a dolgokat, hanem saját magamból...Elkezdtem: most éppen mivel van bajom...ja persze.... nőiesség, női mivolt, betegség...hopp! És előkerült egy láda hirtelen a kapu egyik sarkában, a kezemben pedig egy kocka volt. Ez lenne a gondolatom? A bajom? Beletettem a ládába...Aztán jött a következő: pénz-problémák...újabb kocka, ami a ládába került...ház, hitel, munka, karrier...minden kocka a ládában landolt...és csak azt éreztem, hogy valami egyre könnyebb lesz bennem. És akkor egyszerre csak kinyílt a kapu. Óvatosan mentem be rajta, mert nem látszott mi van mögötte. Hatalmas meglepetés!!!!!
Álomvilág, amelyről eddig azt hittem, nem létezik. Pedig van. Széles út a biztonságot sugárzó árnyas erdőben, amely vezet valahová. Nem tudom hová, de nem félek rajta elindulni. Majd csak elvisz valahová! Egyáltalán nem félek. Lassan lépkedek, élvezem a friss levegőt, az erdő illatát, a madarak hangját, a virágok színét... Az út kiszélesedik, egy tisztáshoz vezet, amelynek a szélén egy furcsa, egy jókora karosszékre emlékeztető szikla áll. Bátran lépkedek fel a sziklára, s legnagyobb ámulatomra egy hatalmas orom tetején vagyok, ahonnan elém tárul a Föld egy darabja: A szikláról hegyeket látni, a dombokat, lankákat, falvakat és városokat. Idilli világot. És persze sok-sok embert, akik a dolgukat végzik serényen.
Törpének éreztem magam. Egy kis senkinek, aki feljutott a világ tetejére és nem érti mit keres ott. Ámultam, és ámulatomban észre sem vettem, hogy letelepedtem a szikla szélére, mintha a lában lóbáztam volna a semmibe... és néztem az alattam elterülő világot. A gondolataimba mélyedtem...Akkor jelent meg. Leült mellém, fehér ruhában volt ő is, és hozzám képest nagyon magas és nagy. Meglepettem néztem rá, de nem kérdeztem semmit. Éreztem, hogy dolgom van vele, nem véletlen az, hogy ott van mellettem. Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok. "Látod ezt a világot?" - kérdezte és közben a távolba nézett, nekem pedig az volt az érzésem, hogy sokkal több mindent lát, mint amit én valaha is fogok. "Látom"- mondtam csendesen….
„Nézd meg jól! Benned van. Figyelj magadra! Miért is vannak kétségeid? Erős, okos, kitartó vagy,…mindened megvan, ahhoz, hogy azt tehesd, amit szeretnél, az légy, aki szeretnél, úgy élj, ahogyan szeretnél…” – mondta, s közben rám nézett. Volt valami furcsa fény a szemében. „Tudom- mondtam – mégsem tudok úrrá lenni a gondjaimon. Csak őrlődöm, keresem a válaszokat, s nem értem, hogy ha a legjobbat teszem is, akkor sem jönnek pozitív dolgok.”…’Dehogynem! Csak figyelj! Annyi szép dolog van az életedben! Értékeld, légy érte hálás: a családodért, a munkádért, a meglévő javaidért, a közelgő szerelemért…” „De miért vagyok beteg? Miért vannak anyagi gondjaim? Miért nem talál meg a szerelem? Miért küzdök a házammal? Miért? Pedig hálás vagyok...”
„A miértekre nincs válasz, ne kívülről várd azt…ha már itt vagy, az jelent valamit… talán többször kellene jönnöd” – megint láttam a szemében azt a különleges csillogást. „Gyere velem! Elviszlek valahová…”
Hirtelen eltűnt, én pedig azt éreztem, hogy repülök…magasan a hegyek fölött, a felhők fölé emelkedve, mintha egy repülőgépről szemléltem volna a felhők fölötti világot. Repülő persze sehol sem volt, én voltam… Egy sziklaszentélyben találtam magam. A hatalmas csarnok üresnek tűnt, delejesnek éreztem…Újra megjelent. „Ez az a hely, ahol megérted a dolgokat, ahol választ kapsz a kérdéseidre, ahonnan erőt meríthetsz… legyen hited!” – rám nézett a csillogó barna szemével és újra eltűnt. Engem pedig elborított egy gondolat fény, egy érzés…
Újra a sziklán találtam magam…elém tárult az idilli világ, de nem volt mellettem, velem senki. Vajon itt volt? Tényleg beszéltem vele? Valóban voltam abban a bizonyos sziklatemplomban…A hangosan ki nem mondott kérdésekre megkaptam a választ…
„Én te vagyok, te én vagy… és nem ártana, ha kicsit többet figyelnél rám!” Ekkor döbbentem rá! A szeme! Az ÉN szemem!
Újra a kényelmes karosszékemben találtam magam, több válasszal a fejemben…