.jpg?ph=8b00ed66c6)
Tébolyult világ
Annyira zavaros dolgokat álmodtam az éjjel, hogy képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, miszerint agyroggyant lettem. Mesés történetű könyvet olvastam korábban: becsületes, derék, ám letűnt királyról, trónját bitorló becstelen brigantikról, hitehagyott lovagokról és cserfes szüzekről...mesebeli, könnyen szálló, lebegő parányi lényekről, gyilokra hajlamos, csúf kinézetű, behemót szörnyekről... Élveztem a könyv minden sorát, ám a benne olvasott dolgok új értelmet nyerve a fejembe tolultak az éjszaka és vadabbnál vadabb álomképek formájában jelentek meg a fejemben.... jószerivel egész napra letaglózva. Nem bírtam szabadulni az álmoktól... talán így majd bírok...
Szép világ volt: rétekkel, dombokkal, lankás hegyekkel, tiszteletet parancsoló hegyormokkal, hívogató patakokkal, tavakkal, kellemes falvakkal, élhető városokkal és kedves, mosolygós, vidám emberekkel. Szóba álltam ezzel, azzal... nyílt tekintetű emberekkel, akik állták a nézésem, gondolkodás nélkül válaszoltak a kérdéseimre, útba igazítottak, segítettek, befogadtak, velem örültek, velem kínlódtak. Töredék percek alatt szívem csücske lett ez a világ, csordultig teltem szeretettel. Ember embernek nem farkasa, nem hazug és álnok világ ez. Egyszerű, nemes, és emberi... Ez utóbbi maradt meg bennem. Nem tudom hol jártam. Nem a múlt világában az biztos, mert mai ruhát viseltem, kocsival voltam és mobiltelefonnal... Izgett-mozgott pulzált ez a kép, eleven volt, fényes és világos, tele színekkel, illatokkal, vidámsággal és sok-sok mosollyal. Őszinte mosollyal.
Aztán valami egészen más. Tárgyalóterem közepén állva várom a választ. Köröttem férfiak és nők. A férfiak nyíltan harcolnak, vitáznak, érveket sorolnak, én pedig hajthatatlan vagyok. Döntöttem. Elfogadták. Mindenki megy a dolgára. Én pedig érzem a folyosón a harc szagát, bűzét inkább, mert ez nem igaz harc. Nem szemtől szemben, mint annak idején a harcosok... Ott is az Egók harcoltak, itt is, csak ott becsületesebben, itt ármányként lebeg a levegő. Itt másként zajlik a harc, alattomban, mérgezve minden értéket és eredményt, kételyt ébresztve és hitetlenkedve képességben, tudásban, tapasztalatban. Érzem az egymást elárulók bűzét, látom a metsző pillantásokat, látom a megvetést a szemekben, a "majd én megmutatom" érzéseket, az irigységet, s közben facsarodik a szívem.
Állok a tér közepén, köröttem emberek jönnek-mennek, sietnek, sétálnak, kiabálnak, suttognak, én érzem minden gondolatukat, minden sóhajukat, minden boldogságukat, bánatukat, kétkedésüket, büszkeségüket, lázadásukat hallom, és zsong a fejem... Aztán elnémul az egész gondolatsereg. Megáll az idő? Nem csak folyóssá, nyúlóssá, mákonyossá válik, mint a Dali képen... Összeborzongok. Ez történik a valóságban? Nyúlós, folyós, mákonyos az idő? S mi még csak észre sem vesszük... Egyik barátom halad el mellettem, int, hogy menjek vele... Aztán egy másik kéri rajtam számon, hogy miért késtem el az órámról... Aztán egy temetői kép dereng fel, a sírhant fölött állok időtlen idők óta, mintha azt várnám, hogy kilép, akit eltemettem... Majd nagyváros képei villannak fel, autóval suhanok a hídon... meseszép a város este... beleszeretek.
A ház üres. Egy teremtett lélek sem lakik ott már hosszú ideje. A búrotok leplein porpihe szálldos a legkisebb fuvallatra is. Mit keresek én itt? Az ajtó hangosan csikordul, hirtelen megfordulok...az ajtóban egy férfialak magasodik, betölti az ajtónyílást. Belép. "Megjöttél végre?" - kérdezi. Én csak állok némán, nem tudtam, hogy várt rám, nem tudtam, hogy RÁM várt...
Ennek a furcsa kavalkádnak egy jókora dübörgés vetett véget. Felültem az ágyban, bár abban a pillanatban azt sem tudtam hol vagyok, és ki vagyok egyáltalán. És vajon álom volt minden vagy a gondolataim űztek velem tréfát? Lassan tértem magamhoz... Telefont ragadtam, időt nézni. hajnali négy óra pár perc... Még alhatok - gondoltam. Visszaszenderedtem, hogy aztán reggel eszembe tudjam idézni ezt a furcsa álmot.
Néha azt gondolom, az álmok pontosan tükrözik azt, amit látunk, megélünk. Én olykor tébolyultnak látom ezt az egész, vesztébe rohanó világot...