.jpg?ph=8b00ed66c6)
Tizenegy nap
Tizenegy nap telt el azóta, hogy nem írtam ide egy picinyke sort sem. A tizenegy nap alatt nagyon sok dolog történt, ami félig-meddig felfordította az életemet, vagy legalább is maradandó változásokat hozott. Ezekkel együtt ezerféle érzés futott át rajtam, taglózott le, emelt fel, aztán dobott a málybe újra, majd csalt boldog mosolyt az arcomra.
Sokszor elgondolkozom azon, hogy mennyit bír egy ember... Magamból kiindulva azt érzékelem, hogy nagyon sokat. Túl fájó emlékeken, aggódáson, félelmen, kellemetlen, nyomasztó érzéseken, mindig van ereje felállni, megrázni magát, tovább menni és élvezni azokat a pillanatokat, amelyek örömmel töltik el a szívét, lelkét, erőt adnak, hogy tovább tudja hajtani azt a "taposómalmot", amit életnek hívnak.
Én szeretem mindig az élet napos oldalát látni. (Megnéztem a filmet is: Napos oldal- ha teheted, nézd meg! Tanulságos). Ám néha én is szembesülök az árnyékos oldallal, nekem is fáj. Az utóbbi hetekben többször taglózott le a fájdalmas emlékek sora. Évfordulók, ünnepek, amelyeket már nem lehet ünnepelni.... Próbáltam megrázni magam és tovább menni, ahogyan szoktam, energiával telve, életerővel, vidámsággal,... de vannak helyzetek, amikor nekem sem megy, amikor nekem sem könnyű. Ilyenkor megállok egy kicsit, félre teszek mindent, csendben maradok. A csend egy nagyon jó terápia. Jönnek a gondolatok, onnan belülről... némelyik iszonyatosan fáj, búskomorrá tesz.... a másik erővel tölt el, életet ad. Az "agyonmosott" mondat, miszerint "minden elmúlik" és "csak rajtad múlik, hogyan érzed magad", a "te döntésed, hogy boldog vagy-e vagy idegbeteg" - nagyon is igaz. Ám azt gondolom, hogy néha hagyni kell, hogy megéljük azokat a pillanatokat is, amelyek fájnak, amelyek idegességet, frusztráltáságot okoznak, mert csak akkor érzehetjük a különbséget a jó és rossz között.
És persze nagyon is igaz, hogy a saját döntésünk, hogyan és mit érzünk, és meddig maradunk benne egy rossz, kellemetlen állapotban... De tudod, amikor ott állsz a temetőben, s nem látsz mást csak egy gránit sírkövet, beszélsz, de nem tudod, hogy hallják-e, amit mondasz, de mégis hiszel benne, és el akarod mondani, mert Neked fontos... akkor éppen nem arra gondolsz, hogy a saját döntésed, hogy vidám, kiegyensúlyozott és optimista legyél... Akkor az elmúlásra gondolsz, az időre, amely telik, s nincs fölötte hatalmad, akkor eszedbe jut mennyi minden változott meg körülötted... aztán rájössz, hogy tulajdonképpen Te, magad változtál.
Ezt el akartam mondani...