Üresség, avagy „tort ül az ego”[1]

2019.07.21 18:57

 

Olvastam ezt a kifejezést az egyik híres coach interjújában. Megakadt rajta a szemem, rövid, tömör összefoglalás arról, hogy milyenné is lett a 21. század társadalma.

Én, én, én és még egy kis én. Olyan kort élünk, amikor semmi más nem számít. Törtető, hatalommániás, szeretet és tisztelt nélküli emberek vesznek körül bennünket. A fejükben csak a pozíciók és a dollárjelek villognak, mert a forint már nem is elég jó. Önös érdekeik miatt átgázolnak embereken, a fejükön taposva kapaszkodnak feljebb és feljebb a ranglétrán. Nincs bennük semmiféle érzés, még saját magukkal szemben sem…

Néha úgy gondolom, hogy ez így igaz. Máskor azt gondolom, hogy nem. A középút pedig az, hogy valóban vannak ilyen emberek, de talán a nagy átlag még nem ennyire rossz, talán vannak még menthetők, talán vannak még jó érzésű emberek…

Akik ismernek, tudják, hogy idealista vagyok, a szó minden értelmében. Én hiszek abban, hogy minden ember jónak születik. Én hiszek abban, hogy mindenkiben vannak szerethető dolgok, mindenkinek vannak szerethető tulajdonságaik, és mindenki jó ember, a maga módján. De azt is látom, hogy nem ez az általános. A közöny az, amivel szinte minden mérhető.

Gyalogolsz, messziről látod a fekvő nőt a pad mellett. Elmegy mellette egy ember, majd még kettő, aztán még öt, és éppen arra gondolsz, hogy ha odaérsz, akkor mit kell tenned: megnézni, mentőt hívni stb., amikor látod, hogy egy fiatal lány el meg a nő mellett. És már nyomja is a telefonját, hallod, hogy mentőt hív, mert a néni nem alkoholista, hanem rosszul lett. Ilyen is van.

Ülsz a metrón, a villamoson, a buszon. Az emberek tülekednek, nem beszélnek, csak éppen beszólnak a másiknak, aztán újra belemélyednek a kütyüjükbe. Telefon. Semmi mást nem látsz. 50 emberből 45-nek telefon van a kezében, 4 olvas valami újságot, könyvet, egy pedig bámulja a többit és elgondolkozik azon mennyire elgépiesedett az emberiség. Ez vagyok én.

Ilyenkor érzed azt, hogy hiába vagy idealista, hiába gondolod az embereket jónak, a világot szépnek, a valóság más… Kihalt a mások iránt érzett tisztelet, az emberség, a törődés… És lassan-lassan eltűnik minden, ami az embert emberré teszi…

Én, én, én… Na, igen! De egyedül az ember nem megy semmire. Nem jó egyedül!

https://www.youtube.com/watch?v=PHui_daSvMk