Úton

2014.08.12 21:33

Elindulni valahová nagyon jó dolog. Van, amikor ezer dolgot kell összeszedned, mert hosszú útra indulsz, de vannak spontán utak, amikor csak gondolsz egyet és már be is ültél az autódba, vonatra vagy autóbuszra szálltál, mert menned kell valahová. A „mindegy hová, csak menjünk valahová” egy egészen különleges érzés. Valamit érzel a gyomrodban, egy nyomást, egy gombócot, ami arra késztet, hogy izegj-mozogj, zsizsegj. Aztán eszedbe jut, hogy menni kell valahová… Összekapod magad és a „mindegy hová, csak el innen” gondolattal útnak indulsz.

Ez az állapot azt jelenti, hogy van valami körülötted, ami elől elmenekülnél, ha tudnál. Van egy rossz hírem: nem tudsz, magaddal viszed. S ha azért akarsz elmenni, hogy valamit magad mögött hagyj, jobb, ha el sem indulsz. Ülj le a fotelbe, karosszékbe, vagy akár csak a szőnyegre, padlóra – a padló különösen jó hely, onnan lehet lendületet venni. Szóval ülj le, gondold végig és cselekedj!

Úton akkor jó lenni, amikor élvezed is az utat. Van egy határozott célod: el akarsz jutni A-ból B-be. De nem azért, mert muszáj, nem azért, mert menekülsz, hanem azért, mert élvezed. Tudod, milyen az út! Olyan szürke, kacskaringós, néhol eléggé megviselt, máshol egészen sima. Lehet rajta menni, haladni, rohanni, ha úgy tetszik. Ám amikor azért utazol valahová, mert szeretnél odamenni, mert meghívtak, mert másik tájat vágysz látni, akkor élvezd az út minden pillanatát. Azt is, amikor „gyök kettővel” zötyögsz, mert előtted egy traktor, azt is, amikor száguldozhatsz, mert nincs előtted senki, s azt is, amikor csak lehúzott ablakokkal poroszkálsz az úton, mert az olyan jó!

Úton lenni jó… Nézelődhetsz, láthatod a tájat, ami körülvesz. Még a város, falu is tartogathat meglepetéseket, különösen, ha már régen nem jártál arra. Nem láttad az új épületet, az új útszakaszt, nem láttad a parkot, amely mellett elmegy az út… A faluban is rég nem jártál, nem láttad a felújított teret, a faluházat, a parkot, ahol új padok vannak, s emberek üldögélnek rajtuk… S oly régen nem láttál már mosolyogva sétáló embereket.

Úton lenni jó. Szántóföldek, virágos mezők, folyó menti mocsaras részek, apró akácosok, nagyobb erdők mellett visz el az utad. Dombra fel, dombról le és minden nagyon zöld. Tudtad, hogy a zöldnek is ezernyi árnyalata van? Nem csupán egyszerűen szép, valami csoda. A zöld csoda! Látsz egy mezőt, virágos tarka rétet, szeretnél megállni, rohanni egyet a mezőn, angyalkásat játszani a derékig érő fűben, mint ahogyan a hóban szoktunk. Szeretnél virágot szedni, a mező közepén állni, amikor szakad az eső… Ezernyi kép jelenik meg a fejedben… Aztán eléred a nagy, lusta folyót, amely méltóságteljesen szeli át az alföldet, és csak nézed, nézed a nagy vizet… Tudod, hogy erős, akaratos folyó, most viszont szelíd és gyönyörű…

Úton lenni jó. Néha beleveszel a táj szépségébe, néha pedig elkalandoznak a gondolataid egészen másfelé. Vedd észre, merre jársz! Vedd észre a vadvirágokat az út mentén, a ligeteket, a mezőket, az erdőket, s vedd észre azokat a gondolatokat is, amelyek ilyenkor jutnak eszedbe… Álmok, vágyak fogalmazódnak meg benned, amelyekre érdemes odafigyelni még az úton is…