.jpg?ph=8b00ed66c6)
Van az úgy...
Van az úgy, hogy az ember világgá menne…
Egyszer, kislány koromban, valami nagyon nagy sérelem ért. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mi is, de hatévesen azt gondoltam, az a megoldás, ha világgá megyek. Össze is pakoltam néhány dolgot, belekötöttem a kockás konyharuhába, összecsomóztam, felkötöttem egy botra – úgy, mint a vándorlegények a mesében. Aztán elindultam… Ki a kertkapun… De ott megtorpantam. Nem tudtam merre kell világgá menni. Menjek a falu fele, ahol sok emberrel találkozom? Mindenki tudja, ki vagyok, kinek a lánya… Az volt az érzésem, hogy a göndör hajú, bogárszemű kis fekete „cigánylányt” mindenki ismeri. No persze, a szüleit jobban. Menjek a mező fele? De arra meg nem jár senki! Honnan fogják tudni, hogy világgá mentem? És ha nem találnak majd meg?
Ezen dilemmázva, és még mindig a kertkapuban ácsorogva Buksi kutya dörgölődzött hozzám. Bátrabb lettem, ha már a Buksi is velem van, akkor a mező fele megyek világgá. El is indultam… Feljutottam a dombig. Onnan még látszott a házunk. A falu szélén laktunk, az utolsó utcában. Egyik oldalon a falu házai sorakoztak, a másikon búzamezők. A domb másik oldalán pedig hatalmas rét terült el. Nagyon szerettem a réten játszani. Virágokat szedni, a bogarakat, békákat lesni… Kora délután volt még, világos… De a domb tetején üldögélve eszembe jutott, hogy lesz este is. Nem szabad estig „világgá” lennem, mert akkor Anya biztosan leszid… Aztán megláttam a kertkapun kilépő nővéremet, aki a 12 évesek magabiztosságával közeledett felém.
Leült mellém a fűbe. Látta a botot, a tarisznyát, a kutyát mellettem. – És jó volt világgá lenni? − kérdezte. Majd hozzátette: − Anya azt mondta, elég volt. Gyere haza uzsonnázni! – felállt, a kezét nyújtotta, amibe belekapaszkodtam. Rájöttem, hogy elfáradtam és éhes vagyok… A nővérem pedig megfogta a kezem, és szépen hazaballagtunk. Anya széles mosollyal fogadott a kertkapuban, és arról faggatott, milyen érzés is „világgá menni”.
Akkor még nem tudtam a választ. De felnőttként, amikor elkap az a „világgá menős hangulat”, már tudom, mit jelent. Valami nem kerek körülöttem, valami elől menekülnék, valamit olyan szívesen magam mögött hagynék… Ilyenkor ideges vagyok, feszült és frusztrált, és a sima káka is igen görcsös, és a legkedvesebb ember is nagyon utálatos… Voltál már így? Nyílván azt a hangulatot valami okozza. Manapság már egy kicsit több mint az, hogy nem engednek játszani, vagy elveszik a legkedvesebb babámat… Van az úgy, hogy az embernek nem mennek jól a dolgai, probléma hegyek zúdulnak a nyakába – tényleg, mintha hegyomlás lenne. S van az úgy, hogy ilyenkor a világból kiszaladnál… Olykor azt gondoljuk, hogy akkor most elindulunk valahová. Megoldás lehet, ha sétálunk egyet a parkban, másik városba utazunk, netán másik országba látogatunk… Nos, a fizikai dolgokat magad mögött tudod így hagyni, s olykor ez valóban segít. Ám, ha a gondok a fejedben vannak, gondolatokként nyomasztanak, akkor bárhová is mész a világban, a gondokat és magadat magaddal viszed…
Van az úgy, hogy az ember világgá menne, mindent maga mögött hagyna, mindenből kiszállna… Ülj le egy kicsit, gondold végig, aztán vegyél egy nagy levegőt, s szép sorjában oldd meg a feladatokat! Úgyis rád várnak!